Elkészült a második EP-m. Folytatása is az előzőnek, meg nem is. Az előzőnél jobban hasonlít a koncertjeim hangulatára, de azért nem is. Kérdeztétek, hogy ez most teljesen szóló lesz-e? Nos, igen is, és nem is…
A lemez címe magyarul annyit tesz: Még egy kis leltározás – és valóban, afféle kiegészítéseként a Loveocalpyse-nak, az elmúlt másfél-két évben műsoron tartott szerzeményeim most már elérhetőek felvételen is bárki számára. Míg az előd mind hangulatában, mind hangszerelésében eltér a koncerteken megszokott zenei világtól, ezúttal arra törekedtem, hogy sokkal inkább az élő bulik közvetlensége legyen megragadva. Természetesen a soksávos stúdiózás lehetőséget adott némi kísérletezésre (például, hogy végigdoboljak egy-egy dalt a gitáron) de ezúttal egy-két apró kivételtől eltekintve csak és kizárólag gitár és ének szerepel a lemezen.
A felvételek most otthon készültek, és nem határidőre, hanem akkor dolgoztam vele, amikor épp kedvem és időm volt ilyesmivel foglalkozni, ettől minden képpen jobban éreztem magam a számok rögzítése közben.
Íme egy kis háttér, kulisszatitkok a dalokról:
Hole, Sweet Hole, Sweet Home
Ezt a dalt, prózai módon, egy négyeshatos villamoson való utazás inspirálta. Éppen valamit körmöltem a jegyzetfüzetembe (valamit mindig írogatok), amikor a Blaha Lujza téren megszólalt Hegyi Barbara ékes angolsággal, hogy „You can change to metro line 2”. Ez tovább visszhangzott a fejemben, annyira, hogy már szinte zeneként hallottam magamban. Nem kellett sokat gondolkodnom, máris figyelmeztettek, hogy „the air-conditioning is operation”. Oké, gondoltam, ebből lehet valami szöveg! Mitán megtaláltam a rímeket, vett az egész egy szürreális fordulatot, és úgy döntöttem két vakondról fog szólni a dal. Legjobb tudomásom szerint a vakond egy olyan állat, ami iszonyatosan mohó életet él, mindent, amit talál, elviszi és beteszi az éléskamrájába, hogy majd téln ne kelljen semmit se csinálnia, csak kényelmesen zabálnia, jóformán learatnia a munkája gyümölcsét. Arra gondoltam, hogy mi emberek, mennyire hasonlóképpen tudunk gondolkodni, csak a mi esetünkben ez a mohóság az intellektusunk bővítésére, majd annak megfelelő használatára vonatkozik. Kézikönyvek (értékesek és ostobák) sora segít nekünk a biztos (!) szerelemben, karrierben, és egyéb fontos dolgokban, ami szép és jó, de nevetnem kell, ha abba gondolok bele, olvasok, tanulok, becsukom a könyvet, kikecmergek a lakásból és meghódítom a világot! Ha nem is szó szerint, gondolkodtam már így, és szerintetek sikerrel jártam? Naná, hogy nem! Ebben a történetben pedig az író saját megkeseredettségét (nyugi, csak viccelek!) kitölti vakond főhősén, akit verszakokon át szívat, de a történet végül egy jó kövér tonikai dúrban, happy end-del zárul.
Pepper Sounds (Psychedelically Recycled)
A legelső dal, amit megírtam az egyszemélyes projektem számára, és egyben az első hagyományos „bumm-csikk” fingerpicking technikát felvonultató szerzeményem. 2009 szent estéjén, pontosabban szent délutánján írtam. Az estére már minden kész volt, viszont még világos volt, senki nem akart még ünnepelni a meghitt sötétség hiányában. Így én bezárkóztam egy kicsit a régi szobámba, és pengettem kicsit. Valószínűeg összevissza klimpíroztam, és közben csak az ajándékomon törtem a fejem. Nem várt nagy meglepetés, tudtam, hogy a Beatles frissen megjelent újramasterelt teljes életművét kapom (ha jól emlékszem én is vettem meg hónapokkal korábban), ami azért volt érdekes, mert bármennyire az ő zenéjükön nőttem fel, egy darab lemezem sem volt tőlük, csak másolt kazetták, és hallgathatatlan minőségű mp3-mak. Éppen ezért egy ideje már csak az emlékeimben éltek a szeretett dalok, nem is volt gyomrom hallgatni őket. Tehát volt miért várni a Jézuskát, ezúttal volt okom igen csak materiális gondolatokkal ünnepelni…
Ilyen gondolatokkal ténfergett a kezem a fogólapon, amikor valami egész jó kijött. Talán nem véletlenül, de legjobban a Beatles Sexy Sadie, és Fixing a Hole című valamint az egész Bors Őrmestert inspiráló Pet Sounds című Beach Boys lemez dalaira emlékezetett ez a friss ötlet, így elhatároztam, a zenekar előtti tisztelgés lesz ez a dalom.
A szöveget rá egy héttel, szilveszer estéjén fejeztem be, el is késtünk emiatt a buliból, ahova igen jó hangulatban érkeztem, nagyon feldobott, hogy megírtam az első egyszemélyes dalomat. Éjfélkor mondtam is a többieknek, hogy ez egy fontos év lesz. Nem az lett? 
Morning Prayer
Bár a Pepper az első, amit tudatosan egy személyre írtam, a repertoáromon tartok néhány korábbi dalt is, ami a 2006-08 között működő Impress nevű formációm műsorán szerepelt. A Romeo’s Grave, a Tales és az Ayawa Manu (a loop-os dal) mellett ez is közéjük tartozik, és eredetileg azzal a szándékkal írtam, hogy amolyan koncert felvezető legyen. Robert Zemeckis filmrendező képi világát próbáltam zenébe önteni – ahogy az átfogó távoli pontból egy pillanat alatt személyessé varázsolja a látóteret – és eredetileg egy sokkal hosszabb, még egy gyors részt is magába foglaló miniszvit lett volna. Azonban már az Impress-szel is „csak” ebben a hosszúságban játszottuk, szerintem bőven elég is. Igazából az egyszemélyes játszások során érett be, ekkor lett Reggeli ima a címe a profán Intorduction helyett, és én is csak a ti visszajelzéseitek alapján kezdtem el komolyan venni. Remélem tetszik majd nektek felvételen is.
Lovers’ Babylon
A kedvenc dalom a repertoáromon a Moonlight In Vermont volt mindig is, habár nem szeretem játszani túlságosan. Mindig is büszke voltam arra, hogy bonyolult, és emiatt kifejező akkordokat használok benne, de a dal mégsem öncélú, hanem megmarad a pop közérthető kategóriáján belül. A büszkeségem azonban nem hagyott nyugodni, zavart, hogy nem az én szerzeményem. Így idén januárban megírtam ezt a dalt, ami talán ritmusában sokkal pörgősebb a Vermont-nál, de harmóniáiban közel áll hozzá.
A szövegével, mely szintén villamoson született, sokat vacakoltam. Tudtam, hogy hol kell a dal címének elhangzania, és refrén hiányában ennek egyetlen szóösszetételnek, vagy mondatnak kellett lennie. Az egész szöveg már megvolt, csak ez hiányzott. El is raktam a jegyzetfüzetemet, és minden indok nélkül a Tüke Zoo Babylon Bound című számát kezdtem el dúdolni. Ez a Babylon dolog beflash-elt, és jó metaforának tartottam, így lett ez a címe.
Sosem kaptam a közönségtől visszajelzéseket, amelyek egyáltalán bármilyen irányban emlegetnék ezt a dalt, de ez igazából nem zavar – egyrészt az előadó sosem azt kedveli a műsorából, amit a közönsége is, másrészt kapok én tőletek elég kedvességet másért is
Farewell Notes
Egy este két barátommal adtam egy sebtében megszervezett, rögtönzött koncertet. Mivel a két társam a színpadon találkozott egymással életükben először, nagyon egyszerű dalokat játszottunk. Mikor egyszer csak előkerült az Olympics Well című régi slágere, arra gondoltam, hogy a fenébe is a sok Moonlight in Vermont-os „szép” akkordokkal, az egyszerű a nagyszerű, én is akarok magamnak egy olyan dalt, amit elővehetek, ha bárkivel jammelni szeretnék, ne feldolgozást kelljen játszani. A Farewell Notes úgy keletkezett, hogy a fent említett dalt egész egyszerűen elkezdtem más szöveggel énekelni. Másnap – na, ki nem találjátok, hol – a villamoson fejben letisztítottam magamban az előző esti ötleteket, átvariáltam az akkordokat, és kész is volt ez a dal. Kb. másfél villamos megálló alatt – nem érdemelt többet, de nem is kell mindig mindent olyan komolyan venni!
Ezen a felvételen Temesvári Bence barátom hegedült, szerintem nagyszerűen!
Christmas Is Comin’
Ez a dal főként nem is a karácsonyról szól, hanem arról, hogy mizantróp vagyok. Legutóbb karácsonykor én sem tudtam kikerülni a plázákat, de 5 perc után a pániktól vezérelve már újra az utcán voltam. Ekkor gyorsan papírt és tollat ragadtam (basszus, ezt nem hiszem el: a villamosmegállóban…), és gyorsan kiköpködtem magamból az ellenérzéseimet. Persze nem ez lett a kész szöveg, az még váratott magára, ahogy a teljes dal befejezése is. Érdekes, hogy mindezek ellenére elkezdtem felvenni valamit, ami majd testet ölt. Álszenteskedő, sunyi dalt akartam írni, amiben a közhelyes száncsengőt elnyomja a nagyon is földi, kemény diszkóritmus. Semmit sem tudtam, mit akarok, amikor áthívtam Markos Miki barátomat, hogy játsszon fel mindenféle csörgő-zörgő dolgot, kizárólag metronómra, nem is a zenére. Végül addig szerkesztgettem, vagdostam a ritmus és a zenei alapot, míg jó két hét alatt testet öltött a dal. Ez volt életem eddigi legjobb stúdiózása. Nagyon laza volt, szinte végig a sötétben tapogatóztam, olyan volt, mintha valami puzzle-t játszanék. Élveztem, hogy míg a természetességet jelképező akusztikus hangszerek szólnak a felvételen, én magam úgy tologattam, rakosgattam a hangokat, mintha elektronikus zene készülne.
Időközben a szöveg is letisztult, rá kellett jönnöm, hogy azok, akik felrúgtak a plázákban, a saját hozzátartozóik iránti szeretetből „nyomultak” olyan hevesen. Biztos vagyok benne, hogy meghitten élték meg az ünnepeket, éppen ezért én a dalban nem is boldog karácsonyt kívánok, hanem azt, hogy ezt a meghittséget egész évre örökítsék át (és akkor hátha nem rúgnak fel jövőre)!
Remélem ez a lemez is elnyeri a tetszéseteket, én magam nagyon örülök, hogy végre a rendelkezésetekre bocsáthatom (ne felejtsetek el regisztrálni a honlapom hírlevelére, amiben megkapjátok ingyen az egészet)! Ez egy kis leltározás az elmúlt két év terméseiből, és talán lezárása is ennek a korszaknak. Jövőre ugyanis nyílt titok, hogy nagy meglepetéssel készülök!
