Itt az ideje a karácsonyi jókívánságoknak és az ünneppel kapcsolatos gondolatoknak!

Tavaly is írtam e témában, hogy mit, arra nem emlékszem (soha nem olvasom vissza a blogjaimat), ám lévén, hogy sok mindenben nem változott a gondolkodásom, nem ígérem, hogy nem ismétlem magamat. De talán ez mégis csak egy olyan ünnep, aminél még a repetázás is adhat valamit… A Csendes éj dallama, a fenyőfa fényei, a megbocsátható giccsesség ugyanolyan szakrális számomra évről évre, noha már jócskán kiveszem magam a színfalak mögötti részből is (nem is a Jézuska hozza… mu-ha-ha!!!)

Mit jelent ma, a 21. században a karácsony? Tekinthetünk-e kizárólag úgy erre az ünnepre, hogy csak a meghittség, bennsőségesség és a gondtalanság uralja el a szívünket?

Bocs, de szerintem nem. Annak ellenére sem, hogy pontosan ezekre a dolgokra van most a legnagyobb szükség. Nem tisztem senki szájába rágni újra és újra azokat a közhelyeket, hogy politikai-gazdasági helyzet, elidegenedés, meg elanyagiasodott az ünnep, blablafuckyeah… de azért tagadhatatlanul ciki van, és szerintem akinek ezzel baja van, az első sorban magában kell, hogy keresse erre a megoldást.

Tavaly írtam egy karácsonyi dalt, de nem ünnepi jókedvből, hanem éppen ellenkezőleg: egy karácsonyi vásárban járva annyira elegem lett az emberek feszült, egymásra taposó agresszív tolongásából, hogy a pánikrohamot elkerülendő írtam ezt a dalt. Szörnyű volt azt látni, hogy a szeretet jegyében lökjük félre a másikat, inkább kötelességtudóan letudjuk az ezzel kapcsolatos feladatainkat, semmint örömmel teljesítenénk azt. Ahelyett, hogy valami pozitív erő összekötötte volna az embereket, mert mindannyian ugyanazért a jó célért tartózkodtak egy helyen, sokkal inkább áthatotta a másik iránt való gyűlölet, a pattanásig való feszültség és a minél gyorsabb siker érdekében, egymás eltaposása.

Ez volna a karácsony? – gondoltam magamban. Ha így van, akkor ez egy álszent összeesküvés, ami nem a szeretet, hanem éppen a gyűlölet ünnepe. Teljesen elment a kedvem, már szinte fát sem akartam állítani, amikor is egy másik aspektusból is elkezdtem a dolgon gondolkodni.

Ezek az emberek, akik felrúgják egymást, lényegében a szeretet egy abszurd formáját fejezik ki. Bármennyire zárkózunk el egymástól ebben a helyzetben, mindenki arra törekszik, hogy a szeretteinek a lehető legjobb legyen a karácsony, az egész ünnep pedig a legmeghittebb körülmények között teljen el. És megkockáztatom, az emberek 90%-a ilyenkor el is engedi a feszültséget, a gyűlöletet, és átadja magát a túlcsorduló szeretetnek.

De ez azért számomra mégiscsak furcsa. Én azt tapasztalom – és ugyanezt tanultam Buddhától Jézusig minden, akár egymásnak is feszülő nagy lélektől -, hogy a szeretet egy univerzális dolog. Nem pedig egy olyan dolog, amit lekorlátozhatsz néhány emberre az életedben, úgy, hogy a többiek közömbösek. Persze, mindenkinek megvan a maga “VIP-je”, fura is lenne nélkülük az élet, de én saját magamon azt vettem észre, hogy őket is csak úgy szerethetjük igazán, hogyha egy univerzális, időtlen, pozitív érzés van bennünk a nagy egész iránt.

Hogy ezt mélyen érezzük, arra a legalkalmasabb “gyakorlópálya” a karácsony. Mint említettem – és őszintén remélem, hogy nem tévedek -, úgy gondolom, hogy az emberek nagy része ilyenkor tényleg képes megnyitni a szívét, és boldoggá tudja tenni magának az ünnepet, és ezáltal – akár észreveszi, akár nem – fejlődik. Érdemes megfigyelni ezt az érzést, elmenteni magunkban, ráébredni, hogy hogyan lehet ezt máskor is elérni! Hiszen ez nemcsak minket tölt fel egy időre, hanem pozitív energiával másokra is tudunk hatni, igazán széppé tudjuk tenni egymás világát! Nem vallási hókuszpókusz ez, hanem gyakorlat, könnyed játék!

A karácsonyotok boldog lesz, én inkább azt kívánom, hogy az egész következő évetek is táplálkozzon ebből az erőből!